Ki ül a székben?

Minden embernek van valamilyen világnézete, életszemlélete, értékrendje, még ha nem is tudatosítja magában mindezt, még ha nem is fogalmazza meg magának az elveket, amelyek szerint élni kíván.

Mindannyian naponta kisebb és nagyobb döntések sorozatát hozzuk meg onnantól kezdve, hogy egyáltalán felkeljünk-e reggel (vagy telefonáljunk a főnökünknek, hogy írjon szabadságot), egészen odáig, hogy az esti fogmosást, vagy a tévé előtti elalváshoz nélkülözhetetlen sört válaszuk-e…

Azt a dolgot, gondolkodásunkat uraló eszmét, ami alapján e döntéseket meghozzuk, nevezhetjük az alapnak, amire felépítjük mindennapi életünket. Bármi is foglalja el belső irányító központunk parancsnoki székét, bárki is ül a trónuson, az kívül is látszani fog. Megjelenik szavainkban, szokásainkban, viselkedésünkben és viseletünkben.

Talán arra számítasz, hogy örökké fiatal maradsz, ugyanazzal a munkabírással, mint most, és nem figyelsz magadra, nem fordítasz elég időt a pihenésre és a családra. Csak dolgozol, lehet, hogy még otthon is, míg egyszer csak – előfordulhat, hogy minden előjel nélkül –, túl késő lesz…

Gürcölsz a nagyobb képernyős tévéért, kovácsoltvas kerítésért, új konyhabútorért az asszonynak, okostelefonért a gyereknek (dolgokért, amiket úgysem vihetsz magaddal), de a fiadat más tanítja meg biciklizni, és fogalmad sincs, hogy hívják a lányod új barátját, és hová tűnt az előző.

Viszont idén is túlóráztál szabadság helyett, és le tudtátok cserélni az autót, bár már tavaly is hiába váltottad ki az engedélyed, és az éven sem horgásztál egy jót, és egyik nap, hét, hónap repül a másik után…

Vajon élet ez, vagy csak valami, ami első pillantásra annak tűnik?

Tökéletes nap

Olvastam valahol egy történetet egy mediterrán tengerparton nyaraló milliomosról, és egy helyi halászról, akivel találkozott.

A fiatalember partra húzott csónakja mellett üldögélt a jó meleg homokban. Hátát a ladik oldalának vetette, lábát a hűs tengervízbe mártotta, és élvezte a napot.

– Jó napot! Milyen a fogás? – szólította meg a pénzember, amikor léptei zajára a halász felnézett.

– Kiváló! Ebben az évszakban nyüzsögnek errefelé a halak.

A milliomos nem értette, ezért meg is kérdezte:

– De hát akkor miért nem folytatja a munkát? Hiszen még csak kora délután van, estig rengeteg halat foghatna!

A halász erre elmondta, hogy estére félretett belőle, a többit pedig eladta a piacon. Az árából megebédelt, vett egy üveg bort a vacsorához, meg egy szép kendőt a kedvesének, akivel majd itt találkoznak. Együtt nézik a tengert, megvacsoráznak, naplemente után meg a csillagos ég alatt kézen fogva sétálnak vissza a faluba. Ő hazakíséri a lányt, azután maga is hazatér, és ez egy tökéletes nap lesz.

A férfi ekkor így szólt:

– Ha nem titok, érdekelne, mennyi pénze maradt?

– Egy fillér sem!

– És mit fog reggelizni holnap?

– Ami vacsoráról marad – mondta a halász, és a mellettük lévő, elhamvadt tűzhelyre, a kormos állványra és a most még üres bográcsra mutatott.

– Szerintem mégis csak tengerre kellene szállnia! – felelte a nyaraló.

– Ugyan mire lenne az jó?

Az üzletember erre elmagyarázta, hogy ha több halat fogna, a piacon többet kereshetne. Ha félrerakna a bevételből, nagyobb csónakot, erősebb hálót vehetne.

– És mi szükségem lenne ezekre? – kérdezte a halász.

– Akkor még több halat foghatna, és nagyobb tőkét gyűjthetne. Újabb csónakot vehetne, egyiket a másik után, és embereket fogadhatna rájuk. Így, ha elég szorgalmas, elég takarékos és elég jól forgatja a pénzt, egy idő után gazdag ember lehetne! Akkor aztán nem kellene dolgoznia, egész nap süttethetné a hasát a tengerparton…

A halász egy pillanatig gondolkodott, azután így válaszolt:

– Vagyis azért dolgozzak többet éveken át, hogy végül ugyanazt csináljam, mint most?

Mennyire más felfogás, mennyire más hozzáállás az élethez!

Értjük-e már, miért olyan fontos, hogy milyen alapra építkezünk?